Bezometer: Kispéntech 5


Egy korábban klubkörnyezetből ismert Bezometer jelenség bukkant fel tavaly nyár végén a Duna felszínén. Viharfelhőkkel dacolva hirdette, hogy a hétvége valójában már csütörtökön, a TRIP hajó teraszán indul. A kezdeményezés életképesnek bizonyult, hatalmas mosollyal, folytatásban reménykedve hagyhattuk el ősszel a fedélzetet.

Legnagyobb örömünkre be is következett idén, amiben a tesztüzem után annyira bíztunk. 2019-ben egy teljes szezon keretében teljesedhet ki a Kispéntech életérzés, májustól szeptemberig, havonta egy alkalommal.
Koncepciónk mit sem változott az évek során. Vidám közösségépítéssel karöltve szeretnénk prezentálni az általunk minőséginek ítélt elektronikát, négy különböző irányból közelítve a “bezó” hangzásegység felé.
Először május 16-án feledkezhetünk bele közösen a dunai naplementébe, késő délutántól, alaposan kitolt zárórával.

Belépőt természetesen nem fogadunk el, inkább a fülek nagyra tárását ajánljuk.

Kár lenne tagadni, retteghetnek az érintett pénteki munkanapok.


A TRIP célja, hogy folytatni tudja az színházi előadások, koncertek és táncelőadások streamelését, az ebben közreműködő partnereinknek nagyon köszönjük a támogatást!

A TRIP célja, hogy folytatni tudja az színházi előadások, koncertek és táncelőadások streamelését, az ebben közreműködő partnereinknek nagyon köszönjük a támogatást!