Házirend


 

-----------------------

A karanténdráma-versenyünk játékszabályzatáért tekerj az oldal aljára!

-----------------------

A TRIP-en tartózkodás szabályai jelen házirend a TRIP-re vonatkozó kötelező belépési és magatartási szabályokat tartalmazza. A TRIP rendezvényeire történő jegyvásárlással valamint területére való belépéssel a Látogató tudomásul veszi a jelen házirendet, valamint azt, hogy annak betartását a Látogatók személyi és vagyoni biztonsága, valamint a szervezők jogos érdekei céljából a szervező ellenőrzi.

 HAJÓN VAGY!

Kérjük, látogatásod alatt ne feledd, hogy egy hajón vagy, amely a Duna nyílt vizén horgonyoz. Ennek szellemében figyelj saját, és a Veled érkezett kiskorúak testi épségére, mind a szabadtéri, mind a benti, elsősorban a lépcsős részeken.

 Kérünk, tartsd tiszteletben a Dunát is, a hajóról semmit ne dobj a vízbe, ha nem találsz szemetest, kollégáink örömmel segítenek.

 A hajón található eszközök, kötelek, mentőövek a hajó tartozékai, ezek elmozdítása, használata kizárólag vészhelyzet, életveszély esetén lehetséges.

 A hajó veszélyes üzem, az elzárt területekre tilos a Látogatóknak belépniük.

 A hajó a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény hatálya alá tartozik. Ebből következően a hajó, mint úszólétesítmény vezetője a törvény rendelkezésének megfelelően köteles a hajózás biztonságát, az úszólétesítményt, a rajta tartózkodó személyeket, illetőleg a rajta lévő tárgyakat fenyegető veszély, továbbá kár elhárítása érdekében az adott helyzetben lehetséges minden intézkedést megtenni. A hajó vezetője a hajót, illetőleg a rajta tartózkodó személyeket fenyegető veszély elhárítása érdekében jogosult az úszólétesítményen tartózkodó bármely személyt a veszélyhelyzet elhárításához szükséges cselekmény végzésére utasítani.

 A TRIP hajó nem akadálymentesített.

 KUTYA JÖHET!

Kutyabarát helyszín vagyunk, szeretettel várjuk négylábú barátaidat is. Annyit kérünk, figyelj rá, hogy nálunk tartózkodásotok mindenki számára komfortos és biztonságos legyen.

Tudd, hogy teljes mértékben felelős vagy mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben az általad, vagy az általad behozott háziállat által a TRIP területén okozott károkért, mind az szervező, mind a további vendégek, mind pedig más harmadik személyek felé.

Amennyiben indokoltnak látjuk, úgy kollégáink felkérhetnek a szájkosár és a póráz használatára, esetleg a hajó területének elhagyására.

BELÉPTETÉS

A TRIP bizonyos, előre meghirdetett, nyilvános programjaira belépőjegyet szedünk, így ezek csak érvényes, megváltott jeggyel látogathatók. A megváltott jegy csak a rajta szereplő rendezvényre érvényes.

A belépőjegy áráról a www.tripart.hu weboldalon, valamint a @tripbudapest FB-oldalon adunk tájékoztatást. Belépéskor a megváltott jegyeket a koncertek és party esetében karszalagra cseréljük, ilyenkor a karszalag számít belépődnek az este további részében. A sérült karszalag érvénytelen. A karszalag egyszeri belépésre jogosít.

Amennyiben előre megvásárolt eggyel érkezel, de a biztonsági személyzet megtagadja a belépésedet (pl. nem megfelelő életkor, erősen ittas állapot stb. – lásd lejjebb), a jegyek árát nem vagyunk kötelesek visszafizetni.

A szervező jogosult a belépést az eseményre megtagadni, ha a jegybirtokos hamis, hamisított vagy korábban már felhasznált jeggyel kíván belépni.

A hajóra belépni, és arról távozni kizárólag a hivatalos, kijelölt bejáraton lehet.

Felnőtt kísérettel egy rendezvényre maximum három fő tizennyolc év alatti Látogató léphet be. Kizárólag tizennyolc éven felüliek léphetnek be az elektronikus zenei programokra, valamint minden olyan programra, amely 23 óra után ér véget.

Korhatáros program esetén kollégáink a bejáratnál kérhetik életkorod igazolását, és megtagadhatják a belépést, ha még nem töltötted be az előírt életkort.

A területre történő belépésben megakadályozható az a személy, aki

- a szükséges biztonsági átvizsgálásnak nem veti magát alá;

- személyi igazolványával, útlevelével, jogosítványával, vagy más, személyazonosításra alkalmas okmányával az életkorát igazolni nem képes vagy hajlandó;

- korábban a TRIP hajó területéről eltávolításra vagy kitiltásra került;

- ittas, bódult állapotban van vagy nem megfelelő ruházatban érkezik.

MAGATARTÁSI SZABÁLYOK

Vannak olyan általános szabályok, melyek betartása törvényi kötelezettségünk és közös érdekünk is:

A TRIP zárt tereiben szigorúan tilos a dohányzás, gyönyörű kilátással rendelkező teraszunk, és a hajó előtti terület áll rendelkezésetekre, hogy ott rágyújtsatok. A csikkekre, cigarettás dobozokra figyeljetek, minden eldobott szemét a Dunába kerül, pedig van sokkal jobb helye is. Kérjük, dobd ki szemetesbe, hamutartóba.

18 éven aluli vendégeinket alkohollal nem szolgálunk ki.

Nem hozhatsz be a TRIP területére veszélyes tárgyat, különösen: üvegtárgy, ütő-, vágó- és pirotechnikai eszköz, kábítószer, robbanékony, mérgező vagy gyúlékony anyagot tartalmazó tárgy vagy eszköz, graffiti készítésére alkalmas eszközök, festékszóró spray és filctollak, továbbá lőfegyvert, kést, pillangókést, rugóskést, gázsprayt, ólmosbotot, viperát, fémláncot, dobócsillagot, csúzlit, illetve egyéb, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló mindenkori jogszabályban – jelenleg a 175/2003. (X. 28.) Korm. rendeletben – meghatározott, közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakat, illetve általában olyan tárgyakat, amelyek birtoklása jogellenes, vagy amelyek a területen tartózkodó személyek biztonságára nézve egyébként veszélyt jelenthetnek.

Nem vállalunk felelősséget a személyekben vagy anyagi értékekben okozott károkért, amennyiben azok a látogatók felelőtlen magatartásából erednek. Nem vállalunk felelősséget az alkohol, illetve egyéb károsító szer hatása alatt álló vendéggel történt balesetekért, sérülésekért.

Tilos a korláton való áthajlás, a stagediving, a crowdsurfing és egyéb, testi épségre veszélyes tevékenység.

A TRIP területére szeszes és üdítőitalt, illetve ételt behozni tilos, engedély nélküli kereskedelmi vagy reklámtevékenységet folytatni tilos.

Kábítószer fogyasztása – a hatályos törvények szerint – a TRIP területén is tilos!

RENDFENNTARTÁS

A hajóra történő belépéseddel kifejezetten vállalod, hogy az esemény védelmével megbízott biztonsági személyzettel a jogszabályi keretek között messzemenően együttműködsz, veszélyhelyzet esetén utasításaikat követed.

A szervező illetve a biztonsági személyzet jogosult a bejáratnál és a TRIP területén a csomagok átvizsgálására, meghatározott személyek eltávolítására, illetőleg belépésük megakadályozására.

Mindannyiunk biztonsága érdekében fenntartjuk a jogot, hogy a veszélyes tárgyakat, firkálásra, rongálásra alkalmas eszközöket a bejáratnál letétbe helyeztessük.

Bármilyen randalírozás, erőszak vagy az együttélés általános elveivel össze nem férő cselekedet, tevékenység és a Házirend bármely pontjának megsértése esetén a hajó vezetője vagy a biztonsági személyzet az érintett személyt a hajóról eltávolíthatja, súlyos vagy ismétlődő esetben időszakosan vagy véglegesen kitilthatja. Ilyen esetben a jegy árát nem vagyunk kötelesek visszafizetni.

Tudomásul kell venned, hogy az incidensek megfékezése a biztonsági személyzet részéről alkalmasint határozott fellépést követel meg.

Bűncselekmény elkövetésének gyanúja esetén a biztonsági személyzet a rendőrség kiérkezéséig az elkövető eltávozását megakadályozhatja.

A hajózás biztonságát, az úszólétesítményt, a rajta tartózkodó személyeket, illetőleg a rajta lévő tárgyakat fenyegető súlyos incidens esetén a Hajó vezetője az adott programot beszünteti, megtilthatja annak folytatását és dönthet a hajó kiürítéséről is.

HANG ÉS KÉPFELVÉTELEK

Felhívjuk a Látogatók figyelmét, hogy a TRIP hajó teljes területén megfigyelő kamera rendszer van felszerelve. A kamerák biztonsági és vagyonvédelmi célokat szolgálnak, azok tartalma folyamatosan törlődik. A felvételeket kizárólag bűncselekmények vagy károkozások esetén használjuk fel, a szükséges mértékben.

Amennyiben bármelyik programunkról audiovizuális felvétel készül, amelyen esetleg Te is feltűnsz, úgy azzal kapcsolatban belépéseddel lemondasz minden, a rendezőkkel vagy a felvétel készítőivel szembeni követelésről. Belépéseddel, és a helyszínen tartózkodással kifejezetten hozzájárulsz a kép- és hangfelvételek elkészítéséhez, sugárzásához és bármely egyéb módon való felhasználásához, és ebben a körben hozzájárulásod adod a rólad készült felvétel, megnyilvánulásaid közléséhez is.

Neved feltüntetése a felvételeken vagy mellett– amennyiben nem minősülsz közszereplőnek - természetesen kizárólag kifejezett beleegyezéseddel lehetséges. A közszereplők beleegyezés nélkül is nevesíthetők.

Amennyiben a fellépő kifejezetten nem tiltja meg, szigorúan magáncélra nem professzionális hang- és képfelvételek készíthetők.

A professzionális kamerák vagy más hang- és képfelvételi berendezések működtetése, illetve üzleti célú felvételek készítése engedélyhez kötött.

EGYEBEK

A rendezők minden esetben fenntartják a műsor, helyszín- és időpontváltoztatás jogát.

Mindent megteszünk a programok meghirdetett időpontban történő megkezdése érdekében, azonban esetenként az előadók miatt vagy technikai okokból előfordulhat csúszás. Ha a program késéssel kerül megtartásra, a jegyek árát nem vagyunk kötelesek visszafizetni.

A programok meghirdetett időtartama hozzávetőleges, ami azt jelenti, hogy amennyiben résztvevők száma nagyon jelentősen lecsökken, a programnak véget vethetünk. Ez esetben felkérhetünk a hajó elhagyására.

A ruhatárban elhelyezett értékekért felelősséget nem vállalunk.

Ruhatárunkból ruhát kizárólag érvényes biléta ellenében adunk ki, a biléta elvesztése esetén meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a ruhatárban hagyott tárgyak nem máshoz tartoznak, ami kényelmetlenséggel, és megnövekedett várakozási idővel járhat.

Amennyiben a biztonsági szolgálat tagjai eljárásával szemben panaszt szeretnél tenni, úgy azt – lehetőség szerint az azonosítószám megadásával – a bárnál lévő vásárlók könyvében, vagy alábbi elérhetőségeinken megteheted.

Reklamáció esetén a Vásárlók könyve elérhető a bár pultjában.

 

További információval a szervezes@tripart.hu email-címen állunk rendelkezésedre.

Jó szórakozást kívánunk! Vigyázzatok magatokra és egymásra!

A TRIP legénysége

 

Kelt: Budapest, 2019. 02. 07.

 

Karanténdráma-verseny szabályzat: 

Az Angolnyelvű Színház Közhasznú Alapítvány (Szervező) Szavazást indít az Első Magyar Karantén-Színház és a Litera által kihírdetett Karanténdráma-verseny lezárása céljából. 

 

A szavazás időtartama, menete:

A szavazás időtartama:  2020.07.02.10:00-07.05.24:00 között tart

Eredményhirdetés: 2020.07.06., hétfő, 19.00

 

A Szavazók a www.facebook.com/tripbudapest oldal Karanténdráma-verseny mappájába feltöltött, darabokról készült fotót like-olva adhatják le érvényes szavazatukat 2020.07.05., vasárnap 24:00-ig.

Kik vehetnek részt a szavazáson?

  • Aki rendelkezik Facebook fiókkal, valamint a TRIP Facebook oldalára kikerülő felhívás szerint jár el: 

 

///BREAKING: Karanténdráma-verseny szavazás ON///

Elérkeztünk az Első magyar karanténdráma-verseny végéhez. 300 beérkezett műből 23 felolvasó készült.  Száznál több színházi és filmes szakember vett részt a streamekben. Egy dolog maradt, SZAVAZÁS:  július 2-5. között. Július 6-án, hétfőn, 19.00-kor pedig eredményhirdetés!

SZAVAZZ:

Érvényes szavazatnak csak a mappában lévő fotóra leadott like számít - tehát ha megosztjátok, ne felejtsétek el megjegyezni, hogy ne a posztot, hanem az általunk feltöltött képet kell like-olni

A videóra adott reakciók nem számítanak érvényes szavazatnak

Egy ember több szavazatot is leadhat

A szavazás 2020.07.02.11:30-07.05.24:00 között tart

Eredményhirdetés: 2020.07.06., hétfő, 19.00

Részletes szabályzatot az alábbi linken találtok: link

 Sok sikert kívánunk mindenkinek!

 

  • A Szavazó a Szavazáson való részvétellel elismeri, hogy teljeskörűen megismerte a Részvételi szabályzatot, és feltétel nélkül elfogadja azt.
  • A Szavazás lebonyolítása, illetve az abban való részvétel a jelen Részvételi szabályzat szerint történik, az Angolnyelvű Színház Közhasznú Alapítvány által. 

Eredmények kihirdetése

A bemutatott pályázatok közül az első három helyezett kihirdetését, a Szervező a szavazás időtartamának utolsó dátumától (2020.07.05., 24:00) számított 24 óráján belül teszi közzé a TRIP Facebook oldalán, valamint értesíti a érintetteket az általuk megadott e-mail címen.

A TRIP célja, hogy folytatni tudja az színházi előadások, koncertek és táncelőadások streamelését, az ebben közreműködő partnereinknek nagyon köszönjük a támogatást!

A TRIP célja, hogy folytatni tudja az színházi előadások, koncertek és táncelőadások streamelését, az ebben közreműködő partnereinknek nagyon köszönjük a támogatást!