Februárban a Little G Weevil Band és vendégeik a TRIP színpadán!


A többszörös nemzetközi blues zenei díjas Little G Weevil - Play On című új albuma hazai és külföldi sztárok vendégszereplésével decemberben jelent meg Magyarországon. A kritikusok által világszínvonalúnak értékelt, a műfajban egyedülálló lemezen tíz Little G Weevil szerzemény és egy Mo’ Gigs feldolgozás hallható. Ezen az esten az állandó Little G Weevil Band a Jambalaya Horns fúvós szekcióval, Pengő Csabával valamit Mohamed Fatima, Jónás Vera, CéAnne, Fóris Rita, Andelic Jonathan, Gál Boogie Csaba énekesekkel kiegészülve mutatja be az album dalait egy igazi rhythm and blues revue hangulatú show keretében.
Little G Weevil 2018-ban, 14 éves amerikai tartózkodás után tért haza Magyarországra. Munkássága alatt hét szóló lemezt adott ki, húsz országban közel 2000 koncertet adott. 2013-ban megnyerte a Memphisben megrendezésre kerülő International Blues Challenget, ahol kategóriája legjobb gitárosának is választották. 2014-ben amerikai Blues zenei díjra és Blues Blast zenei díjra jelölték, hazánkban ugyanebben az évben az év zenészének választotta a HANOSZ. 2017-es albumát Magyar Zenei Díjra jelölték.
Vendégek:
Mohamed Fatima
CéAnne
Jónás Vera
Fóris Rita
Gál Boogie Csaba
Andelic Jonathan
The Jambalaya Horns
Közreműködik a Little G Weevil Band:
Little G Weevil - gitárok, ének
Premecz Mátyás - orgona, billentyűs hangszerek
Borsodi László - gitár
Pfeff Márton - basszusgitár
Tímár Tamás - dobok
Pengő Csaba - nagybőg

A TRIP célja, hogy folytatni tudja az színházi előadások, koncertek és táncelőadások streamelését, az ebben közreműködő partnereinknek nagyon köszönjük a támogatást!

A TRIP célja, hogy folytatni tudja az színházi előadások, koncertek és táncelőadások streamelését, az ebben közreműködő partnereinknek nagyon köszönjük a támogatást!