Született – valami – meghalt. Született – valami egyéb – meghalt. Született – megint valami egyéb – meghalt. Danyiil Harmsz tömör, sötét humora lukat üt a hétköznapok falán. Beárnyékolja a csillogást és megcsillogtatja az árnyékot. Hisz oly egyszerű minden, elég csak hátradőlni és elviselni. A szövegből nehéz lenne valami mást összefércelni, mint etűdök szabad füzérét. Az abszurditás parodisztikus himnuszát. Önmagát parodizáló himnuszát. Fogadják hát félmosollyal ezt a lét-revüt.
A színházi keretrendszerben megvalósuló produkció valójában egy multimediális összművészeti alkotás, amely során az MKE Látványtervező és Intermédia Tanszék hallgatói és pályakezdő SZFE-s alkotók működtek együtt. Mind az előadás esztétikáját, mind a felhasznált technikákat és az alkotócsapat összetételét a sokszínűség és a kísérletezés jellemzi. Az alkotók bizonyos jeleneteket papírkivágásos animáció formájában valósítottak meg, más jelenetek esetében különböző vetítési technikákat alkalmaznak, de vannak hagyományos bábjelenetek, illetve színész által narrált szövegrészek is, melyek humorát és mélységét egyaránt az élet abszurd jelenségei adják. Az Ajtai Péter vezette, hat jazz zenészt számláló Mingus! Mingus! Mingus! formáció pedig az abszurd szövegek és jelenetek zenei világát teremti meg.
Rendező: Gardenö Klaudia
Írta: Komán Attila Danyiil Harmsz szövegei felhasználásával
Zene: Mingus, Mingus, Mingus zenekar
Narrátor: Börcsök Olivér
Dramaturg: Komán Attila
Látványtervezők és előadók:
Baranyi Emma, Kovács Dorottya, Polák Anton Ferenc, Szaplonczay Mária, Szász Gabriella, Turi Péter
Auer Alexandra, Csoma Gabriella, Csiszér Csilla Viola, Fülöpp Réka Mária, Erős Hanna, Herreria Acero Joselin (Erasmus hallgató), Juhos-Kiss Csenge, Kerékgyártó Dorottya, Király Betti, Néder Janka, Ocskó-Kü Kata, Oláh József, Piotrowska Marta (Erasmus hallgató), Séfer Evelin, Szakács Vivien, Viszolajszky Kira Alexandra, Velki Eszter, Zatykó Bori, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszék és Intermédia Tanszék hallgatói.
Koreográfia: Sir Teofilter
Közreműködő: Bartos Ági
Animációs vendéghallgató: Maller Emese
Produkciós asszisztens: Simonyi Balázs
Oktatók: Kiss Gabriella, Lenkefi Dalma Réka, Lenkefi Zoltán, Pajor Patrícia, Sánta Balázs, Zeke Edit
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, TRIP Hajó, Tiszta Formák Alapítvány, Scabello
Az előadás az NKA támogatásával jött létre.