A mű a Literával közös karanténdráma-verseny nyolcadik felolvasószínházi bemutatója.


Szereplők  
Az ÚrJordán Tamás
NoéHirtling István
MózesLábodi Ádám
Alkotók  
ÍróSumonyi Zoltán
RendezőMagács László

ÍRÓI ELŐSZÓ A KARANTÉNDRÁMÁHOZ
(Noé a karanténban)

Önkéntes karanténom első napjaiban arra gondoltam, hogy megnézem, hogyan csinálták ezt az elődök? S ha már megnézem, és időm is van bőven, írok róla egy hosszabb poémát. Mondjuk olyat – csekélység! – mint a Jónás könyve. És mert az egyik első karanténos, akiről írott emlékünk is van, a vízözönös Noé, így rá esett a választásom. De Mózes elég szűkszavúan ír erről a hozzá képest is korai történetről, hát kiegészítem, gondoltam, a mi 20.– 21. századi tapasztalatainkkal. S ez persze okozhat majd néhány humoros fordulatot.
Éppen belekezdtem a poéma (Noéma) írásába, amikor láttam a Litera és a Karantén Színház felhívását, és azt is, hogy az én három megszólaló szereplőm éppen megfelel a pályázati kiírásnak. De akkor már a verses kihívásnak sem tudtam ellenállni.

Sumonyi Zoltán


A TRIP célja, hogy folytatni tudja az színházi előadások, koncertek és táncelőadások streamelését, az ebben közreműködő partnereinknek nagyon köszönjük a támogatást!

A TRIP célja, hogy folytatni tudja az színházi előadások, koncertek és táncelőadások streamelését, az ebben közreműködő partnereinknek nagyon köszönjük a támogatást!