A mű a Literával közös karanténdráma-verseny tizennyolcadik felolvasószínházi bemutatója.


Szereplők  
JátsszákMarozsán Erika, Simon Zoltán
Alkotók  
ÍróTamás Zsuzsa
RendezőMohácsi János

Írói előszó:
A világ legmagányosabb embere hivatalosan egy űrhajós, aki a legmesszebbre távolodott el minden földi élőlénytől. Nem hivatalosan azonban – szerintem legalábbis – Agafia Likova, aki 1943-ban a szibériai tajgában született, nem látott embert a családtagjain kívül, eltemette az anyját, három testvérét, végül az apját, és azóta teljesen egyedül él a tajga kellős közepén. „Évek óta próbálom megírni, próbálom kitalálni őt.”

 

A TRIP célja, hogy folytatni tudja az színházi előadások, koncertek és táncelőadások streamelését, az ebben közreműködő partnereinknek nagyon köszönjük a támogatást!

A TRIP célja, hogy folytatni tudja az színházi előadások, koncertek és táncelőadások streamelését, az ebben közreműködő partnereinknek nagyon köszönjük a támogatást!