Akusztikus teraszkoncert a The Anahit jóvoltából

-

INGYENES PROGRAM


A pillanatmegörökítő elektronikával kísérletező The Anahit 2017-ben Csányi Rita szólóprojektjeként indult, majd londoni zenei tanulmányai után hazaköltözve zenekart alapított és több tehetségkutató versenyt megnyerve egyre ismertebbé vált hazánkban. 2019-ben a Veszprémi Utcazene Fesztivál versenyzői közé is beválasztották a zenekart, ahol dalaik akusztikus átdolgozását zongora, handpan és fuvola kísérettel adták elő és ezzel el is nyerték a két külföldi és egy hazai szakemberből álló szakmai zsűri első díját. Dolgoztak együtt a brit zenész és producerrel, anatuval akivel két dalt is írtak, ezek közül a 2019 szeptemberében debütáló „lonely” című daluk felkerült az európai rádiók játszási listájára. 2019 decemberében lehetőségük volt a Halott Pénz előzenekaraként több ezer ember előtt játszani a Lauber Dezső Sportcsarnokban Pécsett valamint a Papp László Arénában Budapesten. 2020-ban a szakma a 15 legexportképesebb hazai zenekar közé választotta őket. A tavalyi teltházas és nagysikerű akusztikus koncertje után ismét visszatér a TRIP Hajóra a The Anahit zenekar! A hosszú és kényszerű pihenő után a karantén idején született dalok - mint például a „2070” - is elhangzanak majd a repertoárban a jól ismert számok mellett, így egy igazán különleges zenei utazásra készülhetünk. Osztozzunk az újratalálkozás örömében!
Belépés: ingyenes
Kapunyitás: 18:00
A jelenlegi szabályozásoknak megfelelően az eseményt ültetett közönség előtt tartjuk. Minden vendég számára biztosítunk ülőhelyet.
A koncert védettségi igazolvány felmutatásával látogatható.

A TRIP célja, hogy folytatni tudja az színházi előadások, koncertek és táncelőadások streamelését, az ebben közreműködő partnereinknek nagyon köszönjük a támogatást!

A TRIP célja, hogy folytatni tudja az színházi előadások, koncertek és táncelőadások streamelését, az ebben közreműködő partnereinknek nagyon köszönjük a támogatást!